Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Fájt a fejem, de nagy nehezen sikerült felkelnem.
Ébredeztem. Valaki mellettem feküdt. Biztonságba éreztem magam az ölelésében. A személy illatától rájöttem, hogy az én kis Vadócom az. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mi történt az előző napon. Kinyitottam a szemem. Sötétség borította az egész szobát. - „Várjunk csak!” - A saját szobámba voltam. Fel akartam állni, de megszédültem. A fejem fájt, és minden porcikám sajgott. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Ahogy felálltam megbillentem. Az ágynak támaszkodtam.
- Sszzz – fájdalmasan felsziszegtem. A számhoz kaptam az kezem, megijedve, hogy felébresztem az alvó angyalt, aki az ágyamba szuszogott. Kimentem a fürdőmbe.
- Szentséges Merlin! – Egy óriási lila púp éktelenkedett a homlokom jobb oldalán. Megfordultam háttal a tükörnek, és felhúztam a pólómat. A jobb oldalamat egy nagy, piros húzódás csúfította. – Ezt jól megcsináltam – gúnyos hangon gratuláltam magamnak. – Kviddics mi? Még a seprőn sem tudok maradni. – Mind a két könyököm és tenyeremen kisebb sebek húzódtak. A mutatóujjammal végigsimítottam az egyiken. Tükörbe néztem. Egy ideig a visszapillantó lányt néztem, majd a kád szélére ültem. Éreztem, hogy minden egyes testrészem érzékeny volt, de a legjobban a szívem fájt. Előttem a tegnapi kép játszódott le, amikor Chris Sabrinaval csókolózott. - De miért? – A kádnak dőltem. Előre hajoltam. Egy-egy könnycsepp gördült ki mind két szememből. Végigszállingóztak az arcomon, majd a combomra érkeztek. – Ez hogy lehetséges? Nem is ismeri a lányt. Ilyen könnyen le tud cserélni? De akkor miért van velem? - Millió kérdés kavargott a fejembe. Több ezer érzés tombolt a szívemben. Ordítani akartam, futni... Minél messzebbre. El innen, Chris közeléből, távol Sabrinatól, és elrejtőzni. A helyzetemre nézve nehéznek állapítottam a menekülés ötletét. Inkább visszamentem az ágyba, és Sue veszélytelen ölelésében bújtam vissza. A szökésnél jóval biztonságosabb helyre. Nem ment egy könnyen az alvás, de egy idő után elfáradtam a sok bánkódás, szipogás és gondolkodásban, és végre elszunyáltam.
Reggel egy ismerős parfüm illata zökkentett ki a rémálmomból. Egy ujj lágyan simogatta a lila púpokat a fejemen, majd egy egész tenyér hátrasimította a hajtincseimet. Az illat egy nélkülözhetetlen emberé volt. A szemem kipattant, és elmosolyogtam.
- Anya – épp hallhatóan mondtam. Anyum annyira megörült nekem, hogy rögtön átölelt. A szorítása elég erős volt.
- Cathleen Leah Wood, megparancsolom, hogy soha többé ne tedd ezt velem. - Újra megmosolyogtam. A szememből könnycsepp gördült ki.
- Anya, ne haragudj, hogy ilyen felelőtlen... - Anyum a számra rakta az ujját.
- Csssss! Nincs miért bocsánatot kérned. Baleset volt. - lenyeltem a mondanivalómat, és megnyugodtam. - Hoztam neked reggelit. Rántotta, bacon és baracklé, mert a narancsot nem szereted. Palacsinta, ha nagyon éhes lennél.
- Az az igazság, hogy nincs étvágyam. - Anyukám aggódóan nézett rám. A pillantásából kiolvastam, hogy nem örült az étvágytalanságomnak.
- Leah enned kell valamit. – kifújtam a magamban tartott levegőt, megfogtam a tálcát, és az ölembe helyeztem. A kezembe vettem az ezüst evőkészletet. Anyum mosolyogva kiment, amikor látta, hogy nekiállok a friss rántottának. Egyből arrébb raktam a tálcát, amikor kiment. Felálltam, és a fürdőbe mentem. A tükörbe néztem, és egyszer csak elfogott egy furcsa érzés.
- Nem hagyhatom magam. - A szokásosnál is jobban csíptem ki magam. A lila púpjaimat sikerült eltüntetni, de maradt egy kis vágás a homlokomon. Lementem a könyvtárba, ahol apukám egy vámpírokkal kapcsolatos regényt olvasott. Bekopogtam, és óvatosan beléptem. Apám lerakta a könyvét, és kipattant a fotelből. Én helyben álltam. Apu gyors léptekkel odajött hozzám, és gyengéden átölelt, majd puszit nyomott a homlokomra.
- Hogy vagy, kincsem? - Apa a tenyerében tartotta az arcomat. Könnyek szöktek a szemembe, de mielőtt észrevette volna, átöleltem.
- Apa, nem akarsz elvinni valahova?
- Mégis hova, Lelo?
- Messzire... El innen. Bárhova, csak ne itt legyek. - apukám megszorított, és a jobb felkaromat dörzsölgette meg.
- Ne beszélj butaságokat. Hol van az igazi Cathleen? Aki sosem adja fel, és nem riad vissza?
- Azt hiszem az a Cath most szabadságon van, ugyan is, most egyáltalán nem tudom mihez kezdjek.
- Eah, én mindenben támogatlak, de... Hallgass a szívedre, és az ösztöneidre. Eddig sosem csaptak be. - A beszélgetés után anyumhoz siettem a konyhába. Közölte velem, hogy snowboardozni megyünk. Hát képzelhetitek, hogy örültem a hírnek.
- Anya! Ááám – tétováztam. Nem tudtam mit kitalálni, csak hogy megússzam a közös programot. - Én inkább valami mást csinálnék.
- Például? - anyukám abbahagyta a sütikészítést, és rám nézett.
- Háát... Tudom már. Elmehetek egy kicsit repülni? - anyum elképedt.
- Ezek után? Nem kislányom, szóba sem jöhet. - fújtam egyet, majd közelebb mentem a pulthoz. Anyum megint rám pillantott. A keze tiszta liszt volt. - Van valami mondani valód?
- Példáuuul?
- Például, hogy miért nem akarsz elmenni snowboardozni, vagy hogy miért nem beszélsz Chris-szel. - Sam neve megemlétésékor lenéztem, és a maszatos pultra raktam a kezemet, nem figyelve, hogy rám is ragad.
- Összevesztünk. - Még mindig a padlót fürkésztem. - Elárult, becsapott, megcsalt. - Nem mertem anyám szemében nézni, mert tudtam, hogy azon nyomban elsírom magam. Már úgy is könnyes volt a szemem. - Anyum leporolta magáról a lisztet.
- Cay, jól ismerem Chris-t. Biztos vagyok benne, hogy nem tenne ilyet, főleg azért, mert tudom, hogy mennyire szeret. - felemeltem a fejemet. Egyre idegesebb lettem. Mi az, hogy szeret? Akkor nem csókolózott volna azzal a kis szeméttel.
- Ez hazugság – emeltem fel a hangomat – Ez egy nagy hazugság. Látom téged is sikerült becsapni.
- Hallgass meg végig.
- Nem köszönöm! Ha arról akarsz papolni, hogy tényleg szeret, és ez csak egy félreértés, inkább kihagyom. - Megfordultam, és a szobám felé vettem az irányt. Eszembe jutott valami. - Mellesleg, ha annyira ragaszkodsz, hogy elmenjek snowboardozni, hát jó. Felőlem! Bár a baleset után egy kicsit kockázatos, nem gondolod?
- Nem azt mondom, hogy snowboardozz, hanem hogy menj velük. Seprőre meg a szünet végig nem szállhatsz föl.
- Miért? Anya muszáj gyakorolnom. A kviddicscsapatunk kapitánya vagyok. Egyébként miért menjek velük? Hogy lássam, ahogy Sabrina és Sam enyelegnek?
- Nem, hanem...
- Mindegy! - a konyhából kivezető úton rohantam.
- Catharina – szólt utánam anyám ledobva a kis rongyot, ami a kezében volt. Mentem a szobám felé. Reméltem, hogy Sue fent van, és hogy együtt kitalálunk valamit, hogy ne kelljen elmenni Sammal, Zackkel, a hárpiákkal és a többiekkel. Még gondolni sem kellett Sabrinára, de már ott teremt előttem. Útban volt, tehát durván arrébb toltam.
- Uuuu... Csak nem vagyunk dühösek? - egyből megálltam. Összeszorítottam a fogaimat, visszatartva magamat, hogy ne rohanjam le a kis ribancot. - Annyira rossz látni, hogy szenvedsz. Mellesleg csak rajtad látszik, mert Chris-szel igen jól megvoltunk reggel. Tegnap sajnos egész végig miattad bánkódott. Bűnösnek érezte magát, azért ami történt veled. Tudod, jobbat érdemel mint te. - A hangja egész végig gúnyos volt, de az utolsó mondatát komoly, mély hangon mondta. Ekkor felment bennem a pumpa. Megfordult előrántottam a pálcámat.
- Pofix! Mobilicorpus! - Sabrina-t váratlanul érték a varázslataim. A lány a falnak repült, majd a padlóra zuhant. Felsikkantott, de nem hallatszott jól a nyelvragasztó rontásnak köszönthetően. - Jól figyelj ide! Hidegen hagy, hogy miket csináltak. De egyet mondok. Ne előttem csináljátok, vagy hogy véletlenül se zavarjalak meg titeket, takarodjatok innen. Csak hozzátenném, hogy Chris engem szeret, és bármit is csinálsz nem tudsz ezen változtatni. - a hangom gúnyos volt. - Látom el vagy szállva magadtól, hát akkor maradj csak a levegőben. - A néma Sabrina-ra szegeztem a pálcámat. - Locomotor! Jó lebegést! „Remélem annyi ideig lesz fent, hogy elhányja magát.” - mondtam magamban majd felmentem a szobámba.
Fent nem volt senki. A következő célállomás a zeneszoba volt. Beszélni akartam valakivel, de nem tudtam sietni. A Sabrina és Sam vagy Cath és Chris. Lehet, hogy ő is ugyan olyan, mint én, csak én nem veszem észre, mert utálom. A zeneszoba ajtaja előtt álltam. Elkezdtem hallgatózni. Chris és Zack hangja szűrődött ki, de Vadóc dalát énekelték. Ezt még régen a kis ötletbombám írta, és énekelte. Nem zavartam meg, és végig hallgattam.
Ezeknél a soroknál a szemem megtelt nehéz, fájdalommal teli könnyekkel. Elszaladtam. Csak arra gondoltam, hogy a szobámba megyek, a párnámba temetem a fejem, és egyedül bánatomba sírok majd. Viszont a helyiség most már nem volt üres. Bent Carlie és Savannah ültek.
- Mi van veled, Cay? - Kérdezte Savannah. Carlie felállt, és közelebb jött hozzám. Átkarolt a vállamnál, és a szobába vezetett. Leültetett az ágyamra.
- Mond csak! Jól vagy? Mostanában olyan furcsa vagy? Illetve tudom, hogy mi van veled, de te soha nem voltál még ilyen. Mindig megtaláltad a megoldást a problémákra.
- Úgy látszik nem mindig tudom kezelni a konfliktusokat. Igazából ezen nem lehet változtatni. Történt, ami történt. Nincs visszaút. A gond csak az, hogy nagyon fáj. - Próbáltam visszatartani a könnyeimet. - Nem láttátok Sue-t?
- De… Azt hiszem… - Savannah tétovázott.
- Elment sétálni. Mondta, hogy tudni fogod, hogy hol van. - szólalt meg Carlie. Savannah arcára látszott, hogy most már ő is emlékszik Sue szavaira, és Carliera szegezte a mutató ujját.
- Milyen jó memóriája van a lánynak. - bólogatott. Mosolyogva felálltam.
- Köszi szépen az infót lányok. Megyek is megkeresem - a szoba kijárata felé indultam, amikor mögöttem Carlie megszólalt.
- És hey! Ha beszélni szeretnél valakivel… - Tágra nyitotta a szemét, és Savannahra fordította, majd megint rám nézett - ránk számíthatsz. - Annah megint csak bólogatott. Visszarohantam hozzájuk, és átöleltem őket.
- Szeretlek titeket, lányok. - A kedvenc helyemre siettem. Emlékszem, hogy Sukey tetszését is elnyerte. A szél gyengéden fújt. Amikor odaértem, láttam, hogy Jess a hintába ül, és gondolkozik. A szellő a hajába kapott, és táncrakényszerítette a levegőben. A napon Vadóc csak úgy ragyogott. Olyan volt, mint egy angyal. Ahogy a sok fehér hó körbevette. A nap és a hó valahogy ellentétben álltak. A kép Földöntúlinak látszott. Odarohantam hozzá.
- Szia édesem! Hol voltál? Egész nap kerestelek. - Sue helyett csinált nekem. Ketten ültünk a hintába. - Most már végkép bajban vagyok. Úgy felrepítettem Sabrinát, hogy a szüleim életem végig szobafogságban fognak tartani. Tavaly, amikor lekopaszítottam, mert telerajzolta az arcomat vicces rajzokkal, 3 hétre elvették a varázspálcámat, és a baglyomat. Ha emlékszel volt egy időszak, amikor nem írtam. Ez azért volt. Most viszont Mobilicorpus-t és Locomotor-t használtam ellene. - Szégyenlősen lenéztem. - Milyen felelőtlen vagyok. - Az órámra néztem. Végül is sikerült a tervem. Nem kellett elmennünk síelni. - Lenéztem és a természet hangját hallgattam. Olyan csend volt, hogy egy légy zümmögését és simán meghallottuk volna. Valahol messze tőlünk egy madár énekelt. - Képzeld, amíg kerestelek történt valami. Azt hittem a zeneszobában vagy, és odamentem, viszont bent Chris és Zack énekeltek. Emlékszel arra a dalra, amit egyszer írtál, mert rád jött az ihlet. Gyönyörű szép dallama van. - El kezdtem dudorászni. - Pont az „ …And than the cold came, the dark day…” résznél tartottak. - Suera pillantottam, és a nyakába ugrottam. Elkezdtem zokogni. Nem tudtam abbahagyni. Addig sírtam, amíg Sue-t is megríggattam. - Miért történik mind ez? Annyira szerencsétlen vagyok. Pedig olyan szép szünetet terveztem magunknak. Arra vágyok, hogy olyan jól szórakozzunk, mint nyáron a Gartner Summersba. Akkor olyan jó volt minden. Mindig együtt voltunk, és egyfolytában kacarásztunk. Most meg??? Még egymással sem töltjük az időt. Mindig van valami, vagy valaki, aki tönkreteszi a jó pillanatokat. - Felnéztem, pont Sue szemében, és a szövet kabátom ujjával letöröltem a könnyeket az arcomról. A jobb kezemet a szívemre raktam, és büszkén felemeltem a fejemet. - Mostantól én, Pure megfogadom, hogy bármi is történjen, soha, de soha nem hagylak, még egyetlen kis pillanatra sem téged, Vadóc - bajtársam, ikrem, twichesem. <3 Átöleltem Sue-t, és elkezdtem nevetni. - Nagyon jól esik az ölelésed. Csak úgy fáj mindenem. Úgy érzem magam, mint egy reumás Kneazle. - Az utolsó mondatott a fülében suttogtam, ne hogy valaki meghallja. Elkezdtem nevetni a saját hülyeségemen.
- Mit szólnál, ha elmennénk a faházba, és ott ebédelnénk. Nem igazán van kedvem apummal találkozni. Biztos, hogy kikapok Sabrina miatt. - Vállat vontam. - Igazából nem érdekel. Jó volt látni, ahogy a levegőben hadonászott.
Sueval elbeszélgettünk, és csak vacsorára mentünk vissza. Találkoztam a szüleimmel, de nem mondtak semmit, csak csúnyán néztek. Ebből tudtam, hogy még lesz egy-két hozzátenni valójuk a délelőtti büntetésemhez, amit Sabrinának szabtam. Igazam is volt. Épp Vadóccal beszéltem és a szobánk felé tartottunk, amikor anya megragadta a vállamat.
- Catharina, apáddal beszélni szeretnénk veled. Gyere a dolgozóba! - már a megszólításból tudtam, hogy nem lesz egy könnyű, kellemes beszélgetés. Suera pillantottam az „Elegem van, hogy egy ribanc miatt szidnak le” pillantásommal, majd anyámat követtem. Messziről láttam, hogy apám idegesen fel-alá járkált. Amikor bementünk, becsuktam magam mögött az ajtót, apám meg dühösen rám szegezte a pillantását.
- Cathleen, ez mindennek a teteje. - anyám mellé állt. - Mégis mit gondoltál? - Megfordult és egy papírt vett fel az asztalról. - A Varázsbűn-üldözési Főosztályon dolgozom, anyukád meg auror. Hogy varázsolhattál? Nagyon jól ismered a szabályokat. Iskolán kívül nem varázsolhatsz. Tőled nem vártam volna. - a számat nyitottam, hogy megvédjem magam – Nem! Most én beszélek. Először is ez itt egy levél a Mágiaügyi Minisztériumtól, ami arról értesít, hogy varázslatot használtál iskolán kívül.- Mondjuk magunktól is rájöttünk volna, mert Sabrina a nappali fölött lebegett. - mondta anyám. - Egész nap rosszul volt, és az ágyában feküdt.
- Nagyon jól tudod, hogy mióta Sabrina szülei elváltak egyedül van. Az apja nagyon jó munkatársam és barátom.
- Hát kár, hogy ez nem mondható rólam is Sabrináról. Nem látod, hogy mit csinál minden áldott évben? Egyetlen travasoni szünetem sem volt veszekedés mentes. És miért? Óóó csak nem azért, mert ő is itt van.
- Catharina! - szólt anyám. Észrevettem, hogy túl magas hangon beszélek.
- Lelo, Carlie és Camie között te vagy, aki a legjobba kezeli a konfliktusokat. Nem lehetne ez megbeszélni.
- Apa, én már megpróbáltam, de nem lehet. Ő utál, és én is őt. Kölcsönös az érzés. - Apám fújt egyet, majd közelebb jött hozzám. - Akkor csináljuk a következőt. Nem foglalkozol vele, olyan mintha itt sem lenne.
- De...
- Viszoont... Ha provokál, akkor megleckéztetheted, de olyasmivel, ami nem árt az egészségének.
- Ijesztgessem?
- Azt mondom, ami nem árt az egészségének.
- Hmm... - elgondolkoztam. - Rendicsek. - Apám puszit nyomott a homlokomra.
- Na, akkor jó szellemidézést!
- Köszi apu! - Megpusziltam a jobb oldalát, és szorosan átöleltem. Anyumhoz mentem, és őt is átöleltem, majd felmentem az emeleti nappaliba. Fent mindenki rám, és Suera várt. Csodálkoztam, hogy hol van, de aztán lett egy sejtésem. Cornelia sem volt ott. Kettő meg kettő négy. :P Nemsokára Sue is megérkezett.
- Hol voltál? UniCorninak egy kicsit savanyú a pofája. - suttogtam Sue fülében.
- Na akkor szórakozzunk. - mondta Meagan.
- Majd akkor mesélsz – öleltem át barátnémet, majd csatlakoztunk a körhöz. Mielőtt elkezdtük volna Sabrina egy takaróval a hátán, Chris jobb oldalán tipegett be. A látványra a szívem kihagyott néhány dobbanást. A torkomba egy gombóc képződött. - Neeem. - mondtam magamban. Nyeltem egy nagyot. - Jobb lesz, ha lenyeled a gombócot Cathleen, mert ma nem fogsz sírni. - mondtam magamnak. Suehoz fordultam. Gúnyos hangon suttogtam. - Szegény kis beteg. Mennyire rosszul van. Kell neki a FIÚ segítség? Ezt még megkeseríti. - az utolsó mondatot komoly hangon mondtam. - A két fiúlapó kis lányka... Vadóc – Sue tekergő nevét használtam, arra utalva, hogy kezdődhet a móka – tiéd UniCorni, enyém Sabribi. Tekergő létünkre mindig volt egy két meglepetés a zsebeinken. Nálam sajnos csak ártatlan dolgok rejtőztek, de gyorsan kitaláltam, hogy mire fogom őket használni.
- Na jó – kezdte el Riley – Ma egy Anna Virgin nevű szellemet idézünk, legalábbis megpróbáljuk. Ő egy középkori fiatal lány volt, akit boszorkányság vádjával megkínoztak, és kivégeztek. Amúgy mugli volt, de az erejében egy kis varázslóvér is folyt. Tehát csukjátok be a szemeiteket. Mindenki koncentráljon! - Megfogtuk egymás kezét. - Anna Virgin szólítunk. Gyere el hozzánk. Ha itt vagy agy jelet! - Ezt a mondatot vártam. Elengedtem Sue kezét és egy csiki - golyót vettem ki a zsebemből. Sabrina ujjához irányítottam a kicsikét. A golyó gyorsan szált, és felkúszott a nyakáig. Gyorsan megfogtam Jessie kezét, ekkor Sabrina felugrott, és el kezdett sikítozni. Össze-vissza ugrált. Úgy figyeltem a szánalmas reakciója, hogy semmi másra nem tudtam összpontosítani.
- Jaj, milyen szépen szambázol. Ezek szerint nem is vagy olyan rosszul.
- Én nem játszok tovább – sípolt Sabrina. A figyelem rá irányúlt. Ekkor elővettem, egy villámfutót, és Sabrinára szabadítottam. A kicsike olyan volt, mint egy láthatatlan szellem, a haját emelgette, a ruháját húzta. Ezért nevezik villámfutó, mert szinte láthatatlan, ha repül. Sabrinuci még jobban sikított. - Szedjétek le rólam! Elég volt. - Ekkor a bátyám lépett közben.
- Finite Incantatem! - a szobában lévő minden varázslat megszűnt. Csak ekkor vettem észre, hogy Corni és kapott némi figyelmet... Suetól :D A két áldozat a szobájába ment, mi meg Sueval kimentünk a fedett verandára levegőzni. Ekkor Hópihe, Jessie baglya egy érdekes levelet hozott, ami megérzéseim szerint hatással lesz a következő néhány napra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése