Megfordultam a másik oldalamra. Egyszer csak kinyitottam a szemem. Eszembe jutott, hogy nem a saját szobámba vagyok. Ekkor sújtott rám a tegnapi nap emléke. Sue ágyára pillantottam, de nyoma sem volt. Kimásztam a takaró alatt, és a kis konyhába rohantam. Aztán megnéztem a fürdőt, de az üres volt. Gyorsan cipőt húztam, felvettem a kabátomat, és már indulni készültem, amikor az ajtó melletti parafatáblán észrevettem egy kis sárga cetlit, amelyen Sue kézírása állt.
Kifújtam a levegőt, amit a gyors öltözés közben magamba tartottam, és megnyugodtam. Levetkőztem, és a fürdőbe mentem, hogy összeszedjem magam, majd a konyhába ballagtam, hogy reggelit készítsek. Egy picit aggódtam Sueért. Bár mondogattam magamban, hogy csak elment futni, mégsem lett jobb. Csináltam palacsintát, meg rántottát, és bár a közelében sem járt anyum fincsi reggelijéhez, nem volt olyan rossz. Sue végre visszajött a futásból. Egészen jól nézett ki, de a szemében ott rejtőzött a fájdalom és a szomorúság.
- Heeey! Jó reggelt! Jössz reggelizni? Nem egy 5 csillogós reggeli, de egész finomra sikerült. - Fogtam egy bögrét, és teát töltöttem a Vadócomnak. - Csináltam a kedvenc teádból. Almás-fahéjas. Remélem jó lett. - Próbáltam elterelni a figyelmét, de látszólag sikertelen volt minden erőfeszítésem. Sue egész végig szótlan volt. Persze válaszolt a kérdéseimre, de ezen kívül nem nagyon volt kedve beszélni.
- Tudod mi? Fejezzük be a reggelit, és csinosítsuk ki magunkat. Vágjunk vissza a ribiknek. Szerintem itt valami félreértés lehet. - a messzeségbe néztem, aztán magamhoz tértem, és felpattantam. Megfogtam Sue karját, ami éppen a teásbögrét rakta le, és elráncigáltam a gazdáját. Jessie nem úgy nézett ki, mint akinek kedve lenne kiöltözősdit játszania, de végül nagyon csinosra sikerült a kinézete. A házba készültünk, mert anya küldött egy baglyot azzal, hogy jégszobor kiállításra megyünk. Az igazat megvallva inkább a faházikóba maradtunk volna, de végiggondolva, jobb ha Sue egy picit kimozdul. Úgy terveztem, hogy elválunk, mert nem tartottam jó ötletnek, ha Zack és Cornelia társaságában marad. Bementünk a házba, és Chris egyből hozzám jött. Átölelt, ahogy én is őt, és puszit nyomot az ajkaimra. Elmosolyogtam.
- Jó reggelt, Tündérem!
- Neked is jó legyen. - Suera pillantottam, és elhúzódtam Christól. Sam szemöldökét felvonva csodálkozott.
- Előtte inkább ne – suttogtam, aztán megfordultam, és Suera mosolyogtam.
Mi előre megyünk, jó? - kivezettem a barátnémet, hogy ne találkozzon Zackkel, ami persze lehetetlen volt.
Mikor a barlanghoz értünk, ahol a szobrok álltak, anya befelé indult a többiekkel. Láttam Zack arcát, és azt is hogy hozzánk akart jönni. Vadóc elé álltam és az ujjammal jeleztem neki, hogy eszébe ne jusson. Zack rögtön vette a lapot, és az első szobor felé indult. Cornelia rögtön odakullogott hozza.
A kis rohadék – mondtam magamban, és zsebre raktam a kezem. Bennük találtam valamit, ami a múltkori szánkózás óta itt volt, és felvillant a villámkörte a fejem fölött. :D Kivettem a kis bogyókat, és megfújtam őket. Mindegyiken 12 kicsi láb jelent meg, két kicsi szarv, és 3 mini szem. - Cornelia – suttogtam nekik, majd a vipera felé hajítottam őket. A bogárkáim rögtön felé masíroztak, és lábán keresztül a hajába mentek. A csaj rögtön lekopott Zackről. Össze vissza visítozott, és rohangászott. A kicsikéim szép frizurát csináltak neki. Ezt aztán nem fogja egy könnyen kifésülni. - Sue! Nézd milyen jó haja van. Ilyet, ha szeretnék sem tudnék csinálni. - Elkezdtem nevetni, ahogy Sue is. Jó volt együtt röhögcsélni a másik balszerencséjén. A Vadócomra néztem, és egy puszit nyomtam az arcára. - Gyere, nézzük meg a híres varázslók jégszobrait.
- Cathy, én is jönnék veletek. - jött hozzám Chris.
- Most inkább ne. - mutattam Sue felé. Sam száj biggyesztve nézett, majd puszit nyomott a homlokomra.
- Jól van, tündérem. Jó nézelődést!
- Köszönöm, nektek is. - Chris elindult a többiekhez, de aztán megfordult.
- Még egy kérdés. Van valami közöd az imént történtekhez? - mosolygott.
- Hogy nekem? - játszottam a kis ártatlant. - Dehogy! - Chris felém mutatott az ujjával, jelezve, hogy tudja ki volt. Mosolygott, majd visszakocogott a többiekhez. Körbesétáltuk a múzeumot, és egy fél órával később Corneliaval ütköztünk össze.
- Olcsó kis trükk volt! - mondta igen haragosan ránk nézve. Elnevettem magam.
- Azért jó volt látni, ahogy táncolsz. Egész tehetséges vagy.
- Ahogy pasikat lopni is, ugye? - Egyet léptem, és a vipera szinte az arcomba lihegett a dűhtől.
- Azt ajánlom vigyázz magadra, mert következőre nem bogarakat kapsz, hanem valami jobbat. A kezedben van a választás. - megfordultam, de aztán megint Corneliára néztem. - Ja... Jut eszem! Jobb, ha lekopsz Zackről. Nem szereti az ápolatlanokat. - a hajára mutattam, és elnevettem magam, majd Merlin óriási szobra felé indultam.
- Sue Gartner? - egy mély, sexy férfi hang szólalt meg a hátunk mögött. Megfordultam, és a szemeim tágra nyíltak. - Uhhh, ki ez? – kérdeztem magamban, és a barátnémre pillantottam. Később kiderült, hogy a fiatalember, akit Kevin Goldspinknak hívnak, egy roxfortos diák, aki fülig szerelmes a kis Vadócomba. Egy ideig velünk volt, de aztán nekünk haza kellett mennünk. Egyszer-kétszer félvállról Zackyre pillantottam, akinek mély féltékenység rejtőzött a tekintetében, amikor a fiút nézte, ahogy Jessievel nevetgél. - Ezt érdemled, te barom! - mondtam kielégülten magamban.
Dél felé járhatott az idő, amikor végre hazakerültünk. Bementem a konyhába anyumhoz.
- Lééécci, pakolj nekünk ebédet. Nem tudok kaját csinálni. Reggel sikerült valamit összehozni, de a tiéd sokkal jobb. - Anyum elmosolyodott. Odajött hozzám és puszit nyomott a homlokomra.
- Rendben Leah. Majd szólok, ha kész az ebéd. Egyébként miért nem ebédeltek velünk? - a szemem kikerekedett.
- Öööö... Egy kis magányra vágyunk. Majd jövök. Küldj baglyot. A faházba pihenünk. Hosszú volt a szoborkiállítás. - 90 % szögben megpördültem, és kifelé rohantam, mielőtt Mrs. Wood újra nekiállna a kérdezősködésnek. Miután megkaptuk, és elfogyasztottuk a három fogásos ebédet, nevetve az ágyainkba feküdtünk pihenni. Azon röhötünk, hogy megtáncoltattam a csirkecombot. Meg aztán az ételem feléét magamra borítottam, mert túl sok dolgot akartam egyszerre az asztalra vinni. Nem baj, úgy is egy csomó kaját kaptunk. Észre sem vettem, hogy mikor aludtunk el. Kb. négy óra tájban felébredtem. Sue még aludt. Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit Chrishez, mert egész nap külön voltunk. Írtam suenak egy cetlit, hogy tudja hol keressen. Már magam elé képzeltem, ahogy Sam a karjaiba zár, és finom csókokkal borít. A gondolattól felborzongtam. A kinti nappaliba Corneliaval találkoztam. A hárpia csupán csak mosolygott.
- Mit bámulsz? Nem láttál még boszorkányt? - lenézően pillantottam rá. Bementem a házba, és Chris szobájába igyekeztem, de a könyvtárba furcsa zajokra lettem figyelmes. A konyhából lestem. Az ajtó teljesen nyitott volt. A beszélgetést nem hallottam, de elég volt a látvány. SABRINA és CHRIS!!! - Nee! Istenem! Csak ez ne! - Chris valamiért nevetett. Ekkor Sabrina közelebb ment hozzá. Sam mosolya elhalványodott. Ekkor a lány ugyanazt tette, mint a barátnője tegnap Zackkel. A lélegzetem elállt, a szívem meg gyorsan vert. A szemem tele lett könnyekkel. A torkomba óriási gombóc képződött, amitől nyelni nem tudtam. Lassú, nehéz léptekkel bekullogtam a könyvtárba megszakítva a csókot. Egy helyben álltam. Chris rám nézett. Kinyitotta a száját, arra készülve, hogy megmagyarázza a történteket. Lehajtottam a fejem, és megráztam. Rájuk pillantottam. Sabrina elégülten mosolygott, ami elmémbe égett. Chris lerázta Sabrina karját, és felém indult.
- Ne! - ordítottam fel. A hangom elcsuklott. Felemeltem a karomat, a tenyeremet mutatva. - Felnéztem a velem szembeállókra. Összecsaptam a kezem. - Azt hiszem itt már nincs más dolgom. Nem is zavarok tovább. - hátráltam a nyitott ajtó felé. Megfordultam, és olyan gyorsan masíroztam ki, ahogy csak tudtam.
- Cath! Várj! - szólt utánam Chris. A konyha kijáratánál szinte már futottam. Kint álltam a kertbe. Csettintettem egyet. A következő pillanatban a seprőm már mellettem lebegett. - Várj! Beszélnünk kell! Kérlek! - könyörgött Chris. Összeszorítottam az ajkaimat, lehajtottam a fejemet, és újra csak megráztam. Felpillantottam.
- Nem gondoltam volna, hogy ti fiúk ennyire hasonlítotok egymásra.
- Mi nem...
- Tudod mi? Nem érdekel. Nem is bánt. Le szeretnél cserélni. Miért nem szóltál? Legalább annyit megérdemlek, nem gondolod?
- Én nem...
- Bele se kezdj egy újabb hazugságba! - a könnycseppek már az arcomon szállingóztak.
- Szeretlek!
- Az előbb nem úgy nézett ki. Ha szeretsz valakit, azt nem bántod meg. Jegyezd meg! Lehet később még hasznodra válik.
- Ezt tisztáznunk...
- Minden egyértelmű volt. - mosolyt erőtettem az arcomra. Felpattantam a seprőmre. Sam utánam indult, hogy megállítson, de addigra, már magasan a föld fölött repültem. Olyan gyorsan száguldoztam, ahogy még soha. Kellett idő, és friss levegő, hogy felfogjam a történteket. Annyi kérdés forgott a fejembe, annyi fájdalom a szívembe. Az a bizonyos jelentet jutott eszembe, amit akkor képzeltem el, amikor felé tartottam. Egy csomó emlék támadott rám. Ettől csak rosszabb kedvem lett. A fülembe a sok „Szeretlek” csengett, amit annyiszor mondott Chris.
- Vajon igazat mondott? Máskor is megcsókolta Sabrinát? Miért mondta, hogy szeret? Miért ölelt és csókolt meg annyiszor? Ha szeret, miért tette ezt velem? Lehetséges, hogy csak egy futókaland lettem volna. Hiszen Chris elég helyes, hogy nálam sokkal jobb lányt szerezzen. De pont Sabrina? Azt, aki azóta utálok, amióta csak megismertem. Miért? Miért? Miért? - lassan a leszállásra készültem. Ott voltam, ahol mindig szoktam lenni, hogy bánatos vagyok, és gondolkoznom kell. Máskor a hely csendes, és magányos volt. De most nem. Valaki a hintába ült, és lehajtott fejjel gondolkozott. Rögtön felismertem az alakot. Chris! Egyszer csak az egyik fa mögött megjelent Sabrina. - Hogy képzeli ezt? Elhozza a kedvenc helyemre. Nem elég, hogy csókolózik vele, de a hintámat is elfoglalják. Sam felnézett, és észrevett. Fogta a seprőjét, és ráült. Rögtön elindultam.
- Cathleen, várj!
- Rád már nem fogok! Mellesleg nem volt elég, hogy smároltok a házamba? Még a kedvenc helyemre is elhoztad? - a szemembe gyűlt könnyektől nem láttam tisztán. Utálni, és dühöngeni akartam, de nem sikerült. Chrisre gondoltam, és a szívem ugyan úgy szerelmesen dobogott, ahogy eddig is. Lementem a fák közé, majd kijutottam egy egyik ösvényre. Hátrapillantottam, hogy megnézzem sikerült-e lerázni Samet. Mikor előre néztem egy szarvasláttam, aki engem bámult. Megijedtem, és oldalra mentem, hogy kikerüljem, de rosszul irányitottam a seprőt. Ennek köszönhetően elvesztettem az egyensúlyomat, és sikeresen leestem. Minden elhomályosodott, és az érzékeim tompulni kezdtek, aztán minden elsötétült körülöttem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy valaki a nevemet kiáltja, de a hang egyre csak távolódott, majd teljesen megszűnt. 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése