A Nap még elő sem bújt a horizontvonal mögé, de én már rég
ébren voltam. Egy szokásos nyári napon még szundiznék, de mivel ez nem olyan
volt, egyszerűen képtelen voltam alvásra késztetni magam. Vártam, hogy teljen
az idő, Merlinhez fohászkodtam, hogy kezdjen valamit az indulást oly messzinek
láttató idővel, de a percek a megszokottnál is lassabban teltek. Pedig már
szívesen indultam volna Suehoz, hogy együtt belevessük magunkat a nyarunk közös
10 napjába.
Végül nem bírtam már az ágyamban feküdni, így kipattantam,
és a dolgozószobámba rohantam a listáért, amit már megannyiszor átnéztem,
átolvastam és ellenőriztem. A gyomromban mintha lepkék repkedtek volna, úgy
izgultam.
Ajándékok, zoknik, seprű… nagyot ásítottam. Fogkefe,
fürdőruha… na jó! Ebből elég legyen! Ha még egyszer átnézem ezt a listát, akkor
nem csak azt hagyom itthon, amit véletlenül nem raktam el, hanem azt is, amit
már igen… ha meg valamit elfelejtek, anya úgyis utánam küldi.
Még csak a pizsamámban voltam, lazán felkontyolt hajjal -
amiből az éjszaka folyamán mindenhonnan kicsúsztak különböző méretű és
hosszúságú hajtincsek – amikor úgy döntöttem, leviszem a bőröndjeimet. Útközben
Zach-kel, az unokatestvéremmel találkoztam, aki meglepetten figyelte, ahogy
szenvedek.
- Még véletlenül se segíts, te kis csiganyák! – förmedtem rá,
de látszólag nem vette magára, ugyanis ajkai széles mosolyba görbültek.
- Neked is jó reggelt, Cathy! – szólalt meg, majd átlépte a
szobája küszöbét. – Ha végeztél, az enyémeket is levihetnéd. – csendült fel
újra a hangja a félig csukott ajtó résén, ugyanazon a viccelődő, szórakozott
tónuson, mint az előbb.
- Héj! Nem vagyok a házimanód, oldd meg magad, nagyfiú vagy!
– válaszoltam neki felháborodottan.
- Jó reggelt, kisasszony! – köszönt rám egy rekedtes, mély stílusú
hang.
- Neked is, Tarkey! – reagáltam udvariasan, de nem
pillantottam a házimanónkra, ugyanis arra összpontosítottam, hogy ne borítsak
fel semmit, miközben a ládámat húztam magam után, és még véletlenül se essek el,
és hagyjam, hogy a több kilós csomag szilánkokra zúzzon. Tarkey csettintett
egyet, a több tonnás súly kámforrá vált, én pedig hirtelenül a popómra
huppantam.
- A csomagja a kandalló mellett várja! – mosolygott rám a
manó, amikor szúrós tekintettel pillantottam rá.
Időt nem pocsékolva felpattantam, és mint aki az életéért fut, a szobámba rohantam, miután megköszöntem a házimanónknak a segítséget.
Gyorsan letusoltam, fogat mostam, magamra kaptam a rövid
szoknyás, egyszerű toppos szettet, amit tegnap este összeválogattam, majd
pálcát rántottam és a hajamra célozva elmondtam a varázsigét, amit Sue-tól
tanultam, aki szintén göndörhaj problémákkal küzd: Straighthair.
Még ki sem egyenesedett az utolsó hajtincsem, de már
rohantam is le elbúcsúzni a családomtól, akik épp reggeliztek. Apa nem nézte jó
szemmel, hogy üres gyomorral tervezek útra kelni, ezért rohanás közben
felkaptam egy pirítóst az asztalon helyezkedő tálak egyikéről. Az egész ház
szinte a padlón kopogó futó lépéseimtől zengett.
Édesanyám a vállamra akasztotta a táskámat, majd
végigsimította a hajamon és megpuszilta a homlokomat.
- Csomagoltam pár szendvicset és friss töklevet, kicsim. – szólalt
meg halkan, miközben a többiektől vettem „könnyes” búcsút.
- Tíz nap múlva egyben akarlak látni – figyelmeztetett apa,
majd szélesen elmosolyodott. Még egyszer utoljára átöleltem a szüleimet, majd a
kandalló felé vette az irányt. Egy nagy adag port szedtem a markomba, és pont
az útvonalat mondtam volna, amikor eszembe jutott valami.
- Zaaaaaaaaack – kiabáltam torok szakadtából. - Le fogjuk
késni a vonatot!
Majdnem itt hagytam Zacket, az unokatesómat. Csupán azért
kísér el, mert egyedül ő volt annyira béna, hogy nem találta ki, hova megy
nyáron. Ezen kívül anyáék nem akarták, hogy egyedül utazzak, és mivel muszáj
volt valakit magammal vinnem, aki idősebb nálam, azt gondoltam, miért is ne... egyébként
is a sors is így akarta, hisz ha jól tudom, Sue-nak bejön, abban pedig biztos
vagyok, hogy Zack meg fog bolondulni, ha megismeri Susant. Alig várom már, hogy
egymásba gabalyodjanak.
Pillanatokkal később már a vágányon voltunk, és sajnos nagyon
hosszú út várt még ránk – egy teljes nap és egy éjszaka - de nem aggódtam, hisz
kitaláltam, hogy mit fogunk csinálni. Mi több, azért döntöttem a hosszú út
mellett, hogy Zack-nek legyen ideje felkészülni a találkára.
Miután felszálltunk a vonatra rögtön neki is kezdtem a betervezett
programunknak. Az út nagyobb részében Sueról meséltem a drágalátos
unokatestvéremnek.
1 megjegyzés:
<3333
Megjegyzés küldése