Cathy |
Chris |
❝Van, hogy az emberek attól tartanak, hogy sosem fogják megtalálni a másik felüket, azt, aki igazán megérti és szereti őket. Aztán egy nap a kiválasztott betoppan az életükbe, boldogsággal szórja be azt és akkor egy kicsit megnyugszanak, viszont a rettegés nem múlik el, csak átváltozik.Attól a pillanattól fogva már nem attól tartanak, hogy sosem lesznek teljesek, ahogy eddig... attól reszketnek, hogy ismét fél emberré válhatnak...❞
Nagyjából fél nyolc lehetett, amikor arra ébredtem, hogy valaki befekszik mellém, majd átölel. Az illata ismerős volt, ahogy a hangja is.
- Jó reggelt, tündérem! – suttogott Chris. Halvány mosoly jelent meg az ébredező arcomon, ami egyre szélesebbé vált, mikor fészkelődni kezdtem, próbálva minél jobban Chrishez simulni. A fejem a nyakánál helyezkedett, amikor átölelt és én is őt. Halkan felnyögtem, jelezve mennyire jól esik a közelsége.
- Nem kéne itt lenned. Zavarba hozod a lányokat. – halkan a nyakába beszéltem. Tudtam, hogy nem igazán érdekli a tény, hogy ez egy lány szoba, és ezt azzal erősítette meg, hogy gúnyosan felszisszent.
- Akkor vigyelek a faházba, hogy zavartalanul bármikor meglátogathassalak? - viccelődött velem.
- Ha a tét, hogy egymás mellett legyünk… Még a világ végére is elmegyek, csak, hogy veled lehessek.
Éreztem, ahogy Chris szorít az ölelésén, majd homlokon puszil. Egyszer csak azt hallottam, ahogy a fölöttem forgolódó Savanah ébredezik. Elengedtem Samet és mutogatni kezdtem az ajtó felé. Némán mondogattam, hogy menjen ki. Chris csak nézett és nevetgélt. Azt hiszem viccesnek találta a helyzetet ezért, amikor észrevettem, hogy nem veszi komolyan a jeleimet enyhén mellkason böktem, majd haragosan néztem. Ő az égnek emelte a szemét, majd felém hajolt, hogy megcsókoljon. Elhúzódtam, mert még mindig dühös voltam, amiért nem vette komolyan a hadonászásomat. Chris szemöldöke felszökkent.
- Csókolj meg, különben nem megyek ki – parancsolóan suttogta, miközben egy gonosz mosolyt villantott rám.
- Te zsaroló! – szóltam rá haragot színleve, majd megpusziltam. Amikor el akartam húzódni, Chris visszarántott, és megcsókolt. Aztán gyorsan feltápászkodott és elhagyta a szobát.
A reggeli után a nagyok egy kincskereső versennyel készültek. A vetélkedő tényleg boldoggá tett, hisz az utóbbi napok után igazán rám fért egy kis családi program. Sabrinának és Corneliának nem örültem, és a szüleim is kevésbé kedvesen néztek rájuk,mint az első pár napban, meg legszívesebben rögtön felhívták volna a szüleiket, hogy jöjjenek értük, de nem tették meg, hisz csupán pár nap maradt a Travasoni nyaralásunkból és Sabrina apja nagyon jó barátja apukámnak, így hát apum nem akarta nyugtalanítani. Ha haza nem is küldhették őket, a szüleim egy hosszas beszélgetést folytattak velük az estén, amin elvileg mind a két hárpia elsírta magát és azt állotta, hogy ők bizonyára nem akartak semmi rosszat. Hozzátették, hogy nagyon kedvelnek engem és Sue-t is, no meg a fiúkat is és mindenkit. Szerintem ebből csak az utóbbi volt igaz, de mindegy is. A lényeg az volt, hogy megígérték, visszafogják magukat és nem csinálnak több problémát. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Kár, hogy Sabrinát és Corneliát is ismerem és mernék fogadni, hogy az egész drámát a szüleim miatt játszották el, és eszük ágában sem volt megállni.
A kincskeresés igen érdekesre sikeredett és a különlegessége az volt, hogy tudás és varázspálca is kellett hozzá. Az egyik nyom például egy zárt ajtó mögé rejtőzött, a másik egy kupis szobában és olyan is volt, amit egy sötét helyiségben kellett megtalálni.
A verseny eléggé kifárasztott minket, és sajnos nem mi nyertünk, hanem a két hárpia csapata. Ez persze nem az jelenti, hogy okosabbak nálunk, csak… ha talán Sue és Zack és Chris és én nem egymásra koncentráltunk volna és nem poénkodtuk volna el az időt, akkor valószínűleg a miénk lett volna a dicsőség. Őszintén szóval a mi csapatunk nekiállt hóembert építeni. Bevallom, az én ötletem volt, de senki sem ellenkezett. Meg kellemesebb is volt a hógolyó csatánál, amit a fiúk kezdtek el.
Mire a kaland véget ért, eljött az ebéd ideje. Mivel az utóbbi napokban nem ettem rendesen, mondhatom, hogy az ebéden bepótoltam. Olyan érzésem volt, mintha életem legfinomabb fogásait ettem volna. Lehet, hogy a bennem lángra gyúlt boldogság is egy ok volt, nem tudom… Csak azzal vagyok tisztában, hogy végre boldog voltam.
Délután édesanyám pihenni küldött a következő program előtt. Sajnos nem csak nekem, hanem Suenak is le kellett dőlnie egy picit, hisz az a héten neki is sok mindent át kellett vészelnie. Anya attól tartott, hogy túlterhelheti magát és baja eshet, azt pedig nem engedhette meg.
Mivel a pihenés csak nekem és Suenak volt kötelező, a szobánkban nem volt senki más rajtunk kívül. Aludni nem igazán tudtunk, pedig nem egyszer megpróbáltuk, így aztán beszélgetni kezdtünk.
- Szerinted Chris tényleg nem érez semmit Sabrina iránt? – kérdtem suttogva Sue-tól, miközben a plafont bámultam. A tenyereim a hasamon pihentek. Megemeltem a fejem és kihúztam alóla a hajam, majd felraktam és hagytam lelógni az ágy végéről. – Csak nem csókolta volna meg, ha még egy kicsi sem vonzódik hozzá, nem? – tekintetem ezúttal a barátnőm arcára szegeződött, felé fordultam és a fejem alá helyeztem a tenyereimet.
- Nem akarok sírni, de félek. Nem igaz a mondás miszerint csak akkor értjük meg, hogy mink volt, amikor már elvesztettük. Beleőrülök, ha csak arra gondolok, hogy Chris… - már nem szeret. Ez lett volna a mondatom befejező része, de a hangom elcsuklott és képtelen voltam kimondani. Utálom, amikor bizonytalan vagyok, és azon töröm a fejem, hogy vajon mi az igazság. Fárasztó és fájdalmas arra gondolni, hogy az, akit szeretek, talán nem tudja viszonozni az érzéseimet, mert az övék megváltoztak.
Nagyjából másfél órával később keltünk fel. Úgy tűnik a beszélgetés jót tett nekem és sikerült elaludnom, azonban a pihenés egyáltalán nem tett jót, mert miután felébredtem fáradtabbnak és egy kicsit nyűgösnek is éreztem magam.
Sueval felöltöztünk, aztán kimentünk az udvarra, ahol sor került a jégművek versenyére. Mindnyájunk kapott egy kisebb jégtömböt és abból valami nagyszerűt kellett kitalálnunk, alkotnunk.
Nem kellett sokat gondolkoznom, rögtön suhintottam a pálcámmal. Egy kicsit az egyik oldaláról, egy kicsit a másikról faragtam le, felülről, alulról. Addig formáztam, míg egy hó párduc nem lett belőle. Az animágus alakomat próbáltam megformázni, de mivel alig párszor változtam át és annál kevesebbszer láttam magam, nem hiszem, hogy jól sikerült.
Egyszer csak valaki mögém állt és puszit nyomott az arcom egyik oldalára. Összehúztam a vállam és elmosolyodtam. Hátrafordultam és átkaroltam Christ a nyakánál. - Hol van a remek alkotása. művészúr? – kérdeztem viccelődve. Chris a mögöttem lévő jégpárducra pillantott, nagyra nyitotta a szemét és elégedetten bólogatni kezdett.
- Héj, nem kicikizni – húzódtam el tőle és gyengén belebokszoltam a hasába. Sam fájdalmat színlelve összegörnyedt.
- Ezért beperelem, kisasszony kivéve, ha… - hatásszünetet tartott, majd felegyenesedett és közelebb lépett hozzám. – kárpótol... mondjuk egy csókkal.
A mondat befejezésével felém hajolt, én pedig felemeltem a kezem és az ajkaira tapasztottam a mutatóujjamat.
- Mrs. és Mr. Wood előtt? – vontam fel a szemöldököm és ironikusan elmosolyodtam. Chris ellépett tőlem, tekintete a havas földre szegeződött, bal kezével pedig megvakarta a tarkóját.
- Igazad van – szólalt meg és a szemembe nézett. – De ne hidd azt, hogy nem fogom behajtani rajtad. – viccesen fenyegetőzött majd szintén elmosolyodott. A keze a mögöttem lévő jégművekre szegeződött. – Ott az enyém, Angyalom.
Gyors mozdulattal hátrafordultam, tekintetem pedig azt a szobrot kezdte el vizsgálni, amelyikre Chris mutatott. Egy angyal, széttárt szárnyakkal. Csodálattal néztem a bámulatos művet.
- Ez… gyönyörű – nyögtem ki végül, és Chris, a hasamnál kereszteződő karjaira helyeztem a tenyereimet.
- Nem annyira, mint te angyalom… nem annyira, mint te. A versenyt Harley gyönyörű balerinája nyerte meg, ami egyáltalán nem lepett meg, hisz az unokatestvérem tényleg kitett magáért. A fagyós program után jó volt bemenni a házba és a kandalló meleg tűzénél megvacsorázni. Anyáék általában nem szeretik, ha nem az asztalnál táplálkozunk, de ezúttal minden szülő úgy gondolta, hogy mivel nemsokára véget ér a közös nyaralás, ezért lehetne egy kis kivételt tenni. A közös beszélgetés után mindenki nyugovóra tért… Legalább is a szülők azt hitték. Az éjszaka hajója majdnem elvitt az Álmok szigetére, amikor valaki egy párnával dobott meg. Felriadtam, párszor pislogtam, majd álmos tekintettel körülnéztem a szobában. Sötét volt, és mivel semmit nem láttam vagy hallottam, visszafeküdtem. Egyszer csak valaki felkapcsolta a villany és pár fiú - Zack, Freddie és Jason – berohantak a szobánkba, majd párnákkal kezdtek el dobálózni. Még mindig fekve párat pislogtam, mire felfogtam, hogy mi történik. - Még az angyalok is bűnbe esnek, nemde Angyalom? – suttogva kérdezte Chris, aki az ágyam mellett guggolt. Elmosolyodtam és a fejem alá helyeztem a tenyereimet. - Azt kell, hogy mondjam, nem… ha gazságot követnek el, fizetniük kell. Bukott angyalokká válnak.
A mondatom végére belemarkoltam a párnámba, felegyenesedtem és egyenesen Chris fejéhez vágtam. Leugrottam az ágyamról és megragadtam a végében helyezkedő párnát, majd püffölni kezdem vele a még mindig az ágyam mellett guggoló fiút. Ő egyszer csak megfordult, megragadott a lábamnál, majd lehúzott. A szőnyegre zuhantam, de továbbra is fel-alá, jobbra és balra hadonásztam a párnámmal a kezemben. Chris fölém hajolt és lefogta a kezeimet.
- Szóval azt mondod, mindenféleképpen büntetést érdemelnek? – kérdezte, majd meg sem várva a válaszomat, puszit nyomott az ajkaimra. – Egy-null nekem angyalom. Mondtam én, hogy behajtom rajtad. – csintalanul elmosolyodott, majd felállt és Lilah üres ágyára mászott. - Ezért még megfizetsz, te kis démon! – ordítottam neki, majd utána indultam, de még mielőtt felmászhattam volna a létrán, valaki az ajtón kopogott. Minden csatázó megállt és tekintetét az újonnan érkezőre szegezte.
- Ez egy lány szoba… vagy talán tévedek, FIÚK? – kérdezte Rick.
- Na, tünés aludni, mielőtt ellátjuk a bajotokat, kis mantikórok! – szólalt meg a bátyám mögött Philip.
A létra mellett álltam meg, míg Chris lejött az ágyról.
- Csak egy utolsó ölelés – szólt a fiúknak, majd magához húzott és a hajamba túrta a fejét. – Fél óra múlva a ház előtt. Add át a lányoknak is – suttogta bele a fülembe. A szemöldököm felszökkent, elhúzódtam tőle és a tekintetemet az övébe fúrtam. Puszit nyomot az orromra, majd kicsoszogott a szobából. – Ünneprontók vagytok, fiúk! – fordult a bátyáimhoz, Rick pedig elmosolyodott és viccből tarkón vágta.
- Jó éjt, lányok! – mondta, miközben lassan becsukta a szobát. Megvártam, amíg elmegy, majd felálltam és a kezembe fogtam a varázspálcám.
- Lumos! – ejtettem ki a varázsigét. A helyiségbe fény gyulladt meg. – Gyertek a fürdőszobába!
Mindnyájunk felállt, majd együtt kiosontunk és helyet foglaltunk a fürdőbe.
- Chris azt mondta, hogy találkozzunk fél óra múlva a ház előtt. Tudtok valamit erről?
Lilah magára és Carlie-re mutatott, amikor azt mondta, hogy nekik Freddie szólt, és Sue is mondott valami olyasmit, hogy Zack is beszélt neki a találkozóról.
- Nem tudom, Leah… szerintem nem jó ötlet ellógni itthonról – fintorodott el Carlie.
- Ne aggódj! – közelebb léptem hozzá és átöleltem. – Mókás lesz. A megbeszéltek szerint fél órával később találkoztunk a fiúkkal a ház előtt.
- Hölgyeim, készültünk nektek egy kis meglepetéssel! – közölte velünk Freddie, majd elindult és kérte, hogy kövessük. Chris mellém állt, én pedig belékaroltam.
- Hová megyünk? – suttogva kérdeztem tőle. Ő rám nézett, elmosolyodott majd megtáncoltatta a szemöldökét.
- Türelem meglepetést terem, Angyalom – válaszolt, majd Freddiere pillantott. – Megvan? – vetette oda neki.
- Naná, hogy meg. – nevetett fel Freddie, majd ismét előre nézett.
Nem kérdezősködtem tovább, hisz olyan jól ismerem a birtokunkat, hogy előbb vagy utóbb megtudtam volna, hogy merre megyünk. Értetlenül néztem, amikor rájöttem, hogy a barlangba tartunk. Utoljára, amikor arra jártunk, Sue-val, Chrisszel és Zack-kel romantikázni voltunk, és azt kell, hogy mondjam, a hely tökéletesen megfelelt a célnak, de… Mit csinálnánk ennyien ott?
- Legyenek szívesek bemenni, drágaságaim! – tessékelt be minket Jason. Bent a lányokkal egy kupacba gyűltünk és azt figyeltük, hogy mit művelnek a fiúk. Zack kirakott valami fura kártyákat az asztalra, közben Chris poharakat vett elő, Fred pedig egy palack bort pakolt ki a kabátjából.
- Fred, jól tudod, hogy mi nem ihatunk – osztotta ki Meagan a bátyját. – Tudod mi lesz, ha apa megtudja, hogy elcsentél egy palack bort a pincéből?
- Nem, de nem is vagyok rá kíváncsi. Inkább az érdekel, hogy mit fog csinálni, ha megtudja, hogy kettőt hoztam el – a fiú kajánon elmosolyodott, és Chrisnek adta a másik üveget. – Ne parázz már ennyit, húgi! Inkább ülj le és szórakozz! Fejet csóválva néztem a fiúkat, majd Suera pillantottam, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Vajon mi vár még ránk… ?
- Szóval… a játékszabályok! Felelsz vagy mersz? Aki nem válaszol a neki feltett kérdésre, vagy nem teljesíti a kapott feladatot, annak innia kell. – világosított fel minket Fred, majd körbenézett a társaságon. - Kezdhetjük?
A játék úgy ért véget, hogy a két palackban egy csepp bor sem maradt, illetve Carlie rosszul lett és mivel az unokabátyám volt olyan okos és kitalálta a káros meglepetést, neki kellett elkísérnie Camie-t és Carlie sétálni, hogy a húgom friss levegőt szívjon, illetve tisztuljon ki egy kicsit a feje.
- Cathy! Cathy! – ébresztett fel gyengén Chris.
- Hmm? – nyögtem fel, mert csak ennyi tellett tőlem.
- Nincs kedved átmenni a faházba? Itt egy kicsit szűkös van… - suttogta a fülembe, közben pedig a karomat simogatta.
- De-de, mehetünk, csak előbb szólok Suenak – válaszoltam félálmomban, majd feltápászkodtam. Megkerestem Sue-t és Zack-et, majd gyengén megragadtam a barátnőm vállát.
- Sue! Vadócom, ébredj! – megvártam, míg kinyitja a szemét, majd halkan folytattam – Chrisszel átmegyünk a fakuckóba. Ha van kedvetek, majd gyertek át ti is.
Ott maradtam, míg biztos nem lettem, hogy Sue megértette, amit mondtam. Ezután a kijárathoz mentem, ahol Chris a vállaimra rakta a kabátját, majd átölelt.
Beérve a faházba egy kicsit felébredtem, és a hideg jót tett a fejemnek. Ettől függetlenül még mindig nagyon álmos voltam és alig vártam, hogy az ágy meleg takarója alá bújjak és átöleljem Christ. Pár perc múlva a kívánságom megvalósult és újra álomba merülhettem.
Nagyjából fél nyolc lehetett, amikor arra ébredtem, hogy valaki befekszik mellém, majd átölel. Az illata ismerős volt, ahogy a hangja is.
- Jó reggelt, tündérem! – suttogott Chris. Halvány mosoly jelent meg az ébredező arcomon, ami egyre szélesebbé vált, mikor fészkelődni kezdtem, próbálva minél jobban Chrishez simulni. A fejem a nyakánál helyezkedett, amikor átölelt és én is őt. Halkan felnyögtem, jelezve mennyire jól esik a közelsége.
- Nem kéne itt lenned. Zavarba hozod a lányokat. – halkan a nyakába beszéltem. Tudtam, hogy nem igazán érdekli a tény, hogy ez egy lány szoba, és ezt azzal erősítette meg, hogy gúnyosan felszisszent.
- Akkor vigyelek a faházba, hogy zavartalanul bármikor meglátogathassalak? - viccelődött velem.
- Ha a tét, hogy egymás mellett legyünk… Még a világ végére is elmegyek, csak, hogy veled lehessek.
Éreztem, ahogy Chris szorít az ölelésén, majd homlokon puszil. Egyszer csak azt hallottam, ahogy a fölöttem forgolódó Savanah ébredezik. Elengedtem Samet és mutogatni kezdtem az ajtó felé. Némán mondogattam, hogy menjen ki. Chris csak nézett és nevetgélt. Azt hiszem viccesnek találta a helyzetet ezért, amikor észrevettem, hogy nem veszi komolyan a jeleimet enyhén mellkason böktem, majd haragosan néztem. Ő az égnek emelte a szemét, majd felém hajolt, hogy megcsókoljon. Elhúzódtam, mert még mindig dühös voltam, amiért nem vette komolyan a hadonászásomat. Chris szemöldöke felszökkent.
- Csókolj meg, különben nem megyek ki – parancsolóan suttogta, miközben egy gonosz mosolyt villantott rám.
- Te zsaroló! – szóltam rá haragot színleve, majd megpusziltam. Amikor el akartam húzódni, Chris visszarántott, és megcsókolt. Aztán gyorsan feltápászkodott és elhagyta a szobát.
A reggeli után a nagyok egy kincskereső versennyel készültek. A vetélkedő tényleg boldoggá tett, hisz az utóbbi napok után igazán rám fért egy kis családi program. Sabrinának és Corneliának nem örültem, és a szüleim is kevésbé kedvesen néztek rájuk,mint az első pár napban, meg legszívesebben rögtön felhívták volna a szüleiket, hogy jöjjenek értük, de nem tették meg, hisz csupán pár nap maradt a Travasoni nyaralásunkból és Sabrina apja nagyon jó barátja apukámnak, így hát apum nem akarta nyugtalanítani. Ha haza nem is küldhették őket, a szüleim egy hosszas beszélgetést folytattak velük az estén, amin elvileg mind a két hárpia elsírta magát és azt állotta, hogy ők bizonyára nem akartak semmi rosszat. Hozzátették, hogy nagyon kedvelnek engem és Sue-t is, no meg a fiúkat is és mindenkit. Szerintem ebből csak az utóbbi volt igaz, de mindegy is. A lényeg az volt, hogy megígérték, visszafogják magukat és nem csinálnak több problémát. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Kár, hogy Sabrinát és Corneliát is ismerem és mernék fogadni, hogy az egész drámát a szüleim miatt játszották el, és eszük ágában sem volt megállni.
A kincskeresés igen érdekesre sikeredett és a különlegessége az volt, hogy tudás és varázspálca is kellett hozzá. Az egyik nyom például egy zárt ajtó mögé rejtőzött, a másik egy kupis szobában és olyan is volt, amit egy sötét helyiségben kellett megtalálni.
A verseny eléggé kifárasztott minket, és sajnos nem mi nyertünk, hanem a két hárpia csapata. Ez persze nem az jelenti, hogy okosabbak nálunk, csak… ha talán Sue és Zack és Chris és én nem egymásra koncentráltunk volna és nem poénkodtuk volna el az időt, akkor valószínűleg a miénk lett volna a dicsőség. Őszintén szóval a mi csapatunk nekiállt hóembert építeni. Bevallom, az én ötletem volt, de senki sem ellenkezett. Meg kellemesebb is volt a hógolyó csatánál, amit a fiúk kezdtek el.
Mire a kaland véget ért, eljött az ebéd ideje. Mivel az utóbbi napokban nem ettem rendesen, mondhatom, hogy az ebéden bepótoltam. Olyan érzésem volt, mintha életem legfinomabb fogásait ettem volna. Lehet, hogy a bennem lángra gyúlt boldogság is egy ok volt, nem tudom… Csak azzal vagyok tisztában, hogy végre boldog voltam.
Délután édesanyám pihenni küldött a következő program előtt. Sajnos nem csak nekem, hanem Suenak is le kellett dőlnie egy picit, hisz az a héten neki is sok mindent át kellett vészelnie. Anya attól tartott, hogy túlterhelheti magát és baja eshet, azt pedig nem engedhette meg.
Mivel a pihenés csak nekem és Suenak volt kötelező, a szobánkban nem volt senki más rajtunk kívül. Aludni nem igazán tudtunk, pedig nem egyszer megpróbáltuk, így aztán beszélgetni kezdtünk.
- Szerinted Chris tényleg nem érez semmit Sabrina iránt? – kérdtem suttogva Sue-tól, miközben a plafont bámultam. A tenyereim a hasamon pihentek. Megemeltem a fejem és kihúztam alóla a hajam, majd felraktam és hagytam lelógni az ágy végéről. – Csak nem csókolta volna meg, ha még egy kicsi sem vonzódik hozzá, nem? – tekintetem ezúttal a barátnőm arcára szegeződött, felé fordultam és a fejem alá helyeztem a tenyereimet.
- Nem akarok sírni, de félek. Nem igaz a mondás miszerint csak akkor értjük meg, hogy mink volt, amikor már elvesztettük. Beleőrülök, ha csak arra gondolok, hogy Chris… - már nem szeret. Ez lett volna a mondatom befejező része, de a hangom elcsuklott és képtelen voltam kimondani. Utálom, amikor bizonytalan vagyok, és azon töröm a fejem, hogy vajon mi az igazság. Fárasztó és fájdalmas arra gondolni, hogy az, akit szeretek, talán nem tudja viszonozni az érzéseimet, mert az övék megváltoztak.
Nagyjából másfél órával később keltünk fel. Úgy tűnik a beszélgetés jót tett nekem és sikerült elaludnom, azonban a pihenés egyáltalán nem tett jót, mert miután felébredtem fáradtabbnak és egy kicsit nyűgösnek is éreztem magam.
Sueval felöltöztünk, aztán kimentünk az udvarra, ahol sor került a jégművek versenyére. Mindnyájunk kapott egy kisebb jégtömböt és abból valami nagyszerűt kellett kitalálnunk, alkotnunk.
Nem kellett sokat gondolkoznom, rögtön suhintottam a pálcámmal. Egy kicsit az egyik oldaláról, egy kicsit a másikról faragtam le, felülről, alulról. Addig formáztam, míg egy hó párduc nem lett belőle. Az animágus alakomat próbáltam megformázni, de mivel alig párszor változtam át és annál kevesebbszer láttam magam, nem hiszem, hogy jól sikerült.
Egyszer csak valaki mögém állt és puszit nyomott az arcom egyik oldalára. Összehúztam a vállam és elmosolyodtam. Hátrafordultam és átkaroltam Christ a nyakánál. - Hol van a remek alkotása. művészúr? – kérdeztem viccelődve. Chris a mögöttem lévő jégpárducra pillantott, nagyra nyitotta a szemét és elégedetten bólogatni kezdett.
- Héj, nem kicikizni – húzódtam el tőle és gyengén belebokszoltam a hasába. Sam fájdalmat színlelve összegörnyedt.
- Ezért beperelem, kisasszony kivéve, ha… - hatásszünetet tartott, majd felegyenesedett és közelebb lépett hozzám. – kárpótol... mondjuk egy csókkal.
A mondat befejezésével felém hajolt, én pedig felemeltem a kezem és az ajkaira tapasztottam a mutatóujjamat.
- Mrs. és Mr. Wood előtt? – vontam fel a szemöldököm és ironikusan elmosolyodtam. Chris ellépett tőlem, tekintete a havas földre szegeződött, bal kezével pedig megvakarta a tarkóját.
- Igazad van – szólalt meg és a szemembe nézett. – De ne hidd azt, hogy nem fogom behajtani rajtad. – viccesen fenyegetőzött majd szintén elmosolyodott. A keze a mögöttem lévő jégművekre szegeződött. – Ott az enyém, Angyalom.
Gyors mozdulattal hátrafordultam, tekintetem pedig azt a szobrot kezdte el vizsgálni, amelyikre Chris mutatott. Egy angyal, széttárt szárnyakkal. Csodálattal néztem a bámulatos művet.
- Ez… gyönyörű – nyögtem ki végül, és Chris, a hasamnál kereszteződő karjaira helyeztem a tenyereimet.
- Nem annyira, mint te angyalom… nem annyira, mint te. A versenyt Harley gyönyörű balerinája nyerte meg, ami egyáltalán nem lepett meg, hisz az unokatestvérem tényleg kitett magáért. A fagyós program után jó volt bemenni a házba és a kandalló meleg tűzénél megvacsorázni. Anyáék általában nem szeretik, ha nem az asztalnál táplálkozunk, de ezúttal minden szülő úgy gondolta, hogy mivel nemsokára véget ér a közös nyaralás, ezért lehetne egy kis kivételt tenni. A közös beszélgetés után mindenki nyugovóra tért… Legalább is a szülők azt hitték. Az éjszaka hajója majdnem elvitt az Álmok szigetére, amikor valaki egy párnával dobott meg. Felriadtam, párszor pislogtam, majd álmos tekintettel körülnéztem a szobában. Sötét volt, és mivel semmit nem láttam vagy hallottam, visszafeküdtem. Egyszer csak valaki felkapcsolta a villany és pár fiú - Zack, Freddie és Jason – berohantak a szobánkba, majd párnákkal kezdtek el dobálózni. Még mindig fekve párat pislogtam, mire felfogtam, hogy mi történik. - Még az angyalok is bűnbe esnek, nemde Angyalom? – suttogva kérdezte Chris, aki az ágyam mellett guggolt. Elmosolyodtam és a fejem alá helyeztem a tenyereimet. - Azt kell, hogy mondjam, nem… ha gazságot követnek el, fizetniük kell. Bukott angyalokká válnak.
A mondatom végére belemarkoltam a párnámba, felegyenesedtem és egyenesen Chris fejéhez vágtam. Leugrottam az ágyamról és megragadtam a végében helyezkedő párnát, majd püffölni kezdem vele a még mindig az ágyam mellett guggoló fiút. Ő egyszer csak megfordult, megragadott a lábamnál, majd lehúzott. A szőnyegre zuhantam, de továbbra is fel-alá, jobbra és balra hadonásztam a párnámmal a kezemben. Chris fölém hajolt és lefogta a kezeimet.
- Szóval azt mondod, mindenféleképpen büntetést érdemelnek? – kérdezte, majd meg sem várva a válaszomat, puszit nyomott az ajkaimra. – Egy-null nekem angyalom. Mondtam én, hogy behajtom rajtad. – csintalanul elmosolyodott, majd felállt és Lilah üres ágyára mászott. - Ezért még megfizetsz, te kis démon! – ordítottam neki, majd utána indultam, de még mielőtt felmászhattam volna a létrán, valaki az ajtón kopogott. Minden csatázó megállt és tekintetét az újonnan érkezőre szegezte.
- Ez egy lány szoba… vagy talán tévedek, FIÚK? – kérdezte Rick.
- Na, tünés aludni, mielőtt ellátjuk a bajotokat, kis mantikórok! – szólalt meg a bátyám mögött Philip.
A létra mellett álltam meg, míg Chris lejött az ágyról.
- Csak egy utolsó ölelés – szólt a fiúknak, majd magához húzott és a hajamba túrta a fejét. – Fél óra múlva a ház előtt. Add át a lányoknak is – suttogta bele a fülembe. A szemöldököm felszökkent, elhúzódtam tőle és a tekintetemet az övébe fúrtam. Puszit nyomot az orromra, majd kicsoszogott a szobából. – Ünneprontók vagytok, fiúk! – fordult a bátyáimhoz, Rick pedig elmosolyodott és viccből tarkón vágta.
- Jó éjt, lányok! – mondta, miközben lassan becsukta a szobát. Megvártam, amíg elmegy, majd felálltam és a kezembe fogtam a varázspálcám.
- Lumos! – ejtettem ki a varázsigét. A helyiségbe fény gyulladt meg. – Gyertek a fürdőszobába!
Mindnyájunk felállt, majd együtt kiosontunk és helyet foglaltunk a fürdőbe.
- Chris azt mondta, hogy találkozzunk fél óra múlva a ház előtt. Tudtok valamit erről?
Lilah magára és Carlie-re mutatott, amikor azt mondta, hogy nekik Freddie szólt, és Sue is mondott valami olyasmit, hogy Zack is beszélt neki a találkozóról.
- Nem tudom, Leah… szerintem nem jó ötlet ellógni itthonról – fintorodott el Carlie.
- Ne aggódj! – közelebb léptem hozzá és átöleltem. – Mókás lesz. A megbeszéltek szerint fél órával később találkoztunk a fiúkkal a ház előtt.
- Hölgyeim, készültünk nektek egy kis meglepetéssel! – közölte velünk Freddie, majd elindult és kérte, hogy kövessük. Chris mellém állt, én pedig belékaroltam.
- Hová megyünk? – suttogva kérdeztem tőle. Ő rám nézett, elmosolyodott majd megtáncoltatta a szemöldökét.
- Türelem meglepetést terem, Angyalom – válaszolt, majd Freddiere pillantott. – Megvan? – vetette oda neki.
- Naná, hogy meg. – nevetett fel Freddie, majd ismét előre nézett.
Nem kérdezősködtem tovább, hisz olyan jól ismerem a birtokunkat, hogy előbb vagy utóbb megtudtam volna, hogy merre megyünk. Értetlenül néztem, amikor rájöttem, hogy a barlangba tartunk. Utoljára, amikor arra jártunk, Sue-val, Chrisszel és Zack-kel romantikázni voltunk, és azt kell, hogy mondjam, a hely tökéletesen megfelelt a célnak, de… Mit csinálnánk ennyien ott?
- Legyenek szívesek bemenni, drágaságaim! – tessékelt be minket Jason. Bent a lányokkal egy kupacba gyűltünk és azt figyeltük, hogy mit művelnek a fiúk. Zack kirakott valami fura kártyákat az asztalra, közben Chris poharakat vett elő, Fred pedig egy palack bort pakolt ki a kabátjából.
- Fred, jól tudod, hogy mi nem ihatunk – osztotta ki Meagan a bátyját. – Tudod mi lesz, ha apa megtudja, hogy elcsentél egy palack bort a pincéből?
- Nem, de nem is vagyok rá kíváncsi. Inkább az érdekel, hogy mit fog csinálni, ha megtudja, hogy kettőt hoztam el – a fiú kajánon elmosolyodott, és Chrisnek adta a másik üveget. – Ne parázz már ennyit, húgi! Inkább ülj le és szórakozz! Fejet csóválva néztem a fiúkat, majd Suera pillantottam, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Vajon mi vár még ránk… ?
- Szóval… a játékszabályok! Felelsz vagy mersz? Aki nem válaszol a neki feltett kérdésre, vagy nem teljesíti a kapott feladatot, annak innia kell. – világosított fel minket Fred, majd körbenézett a társaságon. - Kezdhetjük?
A játék úgy ért véget, hogy a két palackban egy csepp bor sem maradt, illetve Carlie rosszul lett és mivel az unokabátyám volt olyan okos és kitalálta a káros meglepetést, neki kellett elkísérnie Camie-t és Carlie sétálni, hogy a húgom friss levegőt szívjon, illetve tisztuljon ki egy kicsit a feje.
- Cathy! Cathy! – ébresztett fel gyengén Chris.
- Hmm? – nyögtem fel, mert csak ennyi tellett tőlem.
- Nincs kedved átmenni a faházba? Itt egy kicsit szűkös van… - suttogta a fülembe, közben pedig a karomat simogatta.
- De-de, mehetünk, csak előbb szólok Suenak – válaszoltam félálmomban, majd feltápászkodtam. Megkerestem Sue-t és Zack-et, majd gyengén megragadtam a barátnőm vállát.
- Sue! Vadócom, ébredj! – megvártam, míg kinyitja a szemét, majd halkan folytattam – Chrisszel átmegyünk a fakuckóba. Ha van kedvetek, majd gyertek át ti is.
Ott maradtam, míg biztos nem lettem, hogy Sue megértette, amit mondtam. Ezután a kijárathoz mentem, ahol Chris a vállaimra rakta a kabátját, majd átölelt.
Beérve a faházba egy kicsit felébredtem, és a hideg jót tett a fejemnek. Ettől függetlenül még mindig nagyon álmos voltam és alig vártam, hogy az ágy meleg takarója alá bújjak és átöleljem Christ. Pár perc múlva a kívánságom megvalósult és újra álomba merülhettem.
